Lenti

ismertető, Lenti képek, galéria




Lenti

Lenti város Zala megyében, a Lenti kistérségben. A Kerka folyó mellett fekszik a megye nyugati részén, közel a szlovén határhoz. Lakossága közel 9000 fő. Lenti a 75-ös másodrendű főút mellett fekszik, így jó összeköttetésben áll Budapesttel, a Balaton vidékével, Zalaegerszeggel, valamint Szlovéniával. A településen vezet keresztül a MÁV 23-as számú Rédics–Zalaegerszeg-vasútvonala.

Lenti és a Kerka völgye Magyarország délnyugati csücskében, a szlovén, a horvát és az osztrák határ közelében található. A térség három néprajzi tájegység (Őrség, Göcsej, Hetés) találkozási pontjában helyezkedik el. A terület központja a közel 800 éves múlttal rendelkező 8700 lakosú Lenti.

A város életében jelentős szerepet játszik az idegenforgalom. A Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark 8 ha zöld területen 5 szabadtéri és 4 fedett medencével várja a látogatókat. Vize Európa szerte ismert 40 000 éves gyógyvíz, amely kiválóan alkalmas mozgásszervi betegségek kezelésére.

A gyógyvíz hatását a Szent György Energiapark jótékony földsugárzásai egészítik ki. A város legrégibb műemléke a XIII. században emelt Szent Mihály rk. templom, amelyet az Eszterházy család alakíttatott a mai formájában is tündöklő barokk stílusúvá a XVII. sz. végén. A templom freskóit Dorfmeister István és fia készítették.

A környezeti kultúra, a tiszta levegő, a várost körülölelő erdők és az érintetlen természet is csábítja az ide utazókat. A kerékpárutak, gyalogutak, lovaglási lehetőségek a mozgást ked-velőknek nyújtanak alkalmat a kikapcsolódásra. A felsoroltakon kívül még ezer apró látványosság lopja be magát a vendégek szívébe.

A város területén fellelhető legkorábbi nyomok a római korból valók. Valószínűleg lakott település is volt itt, amelyet a Borostyánút közelsége is bizonyít.

Lenti első említése 1237-ből való még Nemith néven. A település mellett azonban jóval nagyobb jelentőséggel bírt a település határában a XIII. század elején elkészült mocsárvár, amely a Kerka árterében szigetekre épült, és nehezen bevehetőnek számított.

A város környékén gazdag a vízhálózat, patakok és vízfolyások táplálják a Kerka folyót, amely a legnagyobb vízgyűjtő a vidéken és a Mura folyó legjelentősebb mellékvize. Számos vízfolyást, patakot gyűjt magába, köztük a Sárberki-patakot is. Vízminősége első osztályú, a víz tisztaságát gazdag vízi élővilága is jelzi.

Települések Lenti közvetlen közelében

Települések Lenti környékén